bali   angkor   bangkok   borneo   chiang mai   hanoi   laosz   sri lanka  

  bevezetõ  ::  templomok  ::  házikoszt  ::  közlekedés  

HOME

kis képre klikkelj

bangkok 2001

Un. közlekedés

A közlekedés--ha nem is olyan életveszélyes mint az utikönyvek ígérik--azért maradandó élmény.

taxi

Elôször is alkudni kell, de formabontó módon nem arra, hogy mennyiért viszik el az embert, hanem inkább arra, hogy hova. Tehát van az ember uticélja, ami érdekes ugyan, de a taxisofôr nem kap ottan benzinkupont, viszont van például az állami ékszerbolt (amit persze a helyi drágakômegmunkálás és ékszerkészítés múzeumának álcáznak, egy tízperces ismertetôfilmmel egy jégszekrényszerû vetítôben, plusz 5 teljesen eredeti ékszermunkás, akiket közelôl lehet megnézni, csak etetni nem szabad ôket). Na itt kap a taxisofôr benzinkupont. Így aztán ellenérdekeltek vagyunk, mert a sofôr szerint nincs érdekesebb, mint az ékszerbolt és nekünk az semmibe sincs, hogy elmegyünk (újra és újra) oda, ahol ketyeg a jutalék és azt mondjuk, hogy majd inkább holnap veszünk valamit, szerintünk meg csak három napunk van Bangkokban és nem tudjuk a kissé repetitív kupontémával tölteni. A megoldás gyors és meglepô volt: a sofôr egyszercsak fékezett és amúgy pestiesen kirakott minket, gondolom hogy haladjunk tovább Ázsiába. Talán mivel ott a semmi közepén nem szoktak turisták próbálkozni, az a taxis aki végül megállt nekünk, minden cécó nélkül elvitt minket, sôt oda ahova menni akartunk.

Persze néha az se volt rossz, amikor elhurcoltak valahova, ahova nem is akartunk menni. Például az egyik ilyen kis cápa a rutinhazugság után (amit kétszer! be is vettünk), hogy az uticélunk még rettenetesen be van zárva és addig muszáj elütnünk egy, két, három órácskát, szóval ô elvitt egy buddhista templomba, ahol egy fiatal szerzetes ült a földön a hatalmas arany Buddha elôtt és reménytelen küzdelmet folytatott egy porszivó szerelési utasításával.

tuktuk

A buszok, a magasvasút, meg a taxi mellett persze ott van még a tuktuk is, ez a berregô-pöfögô, kicsit vásári jellegû motoros riksa, amivel az ember közelrôl--testközelbôl--tudja megfigyelni a forgalmat és az életveszélyes manôvereket. Amint megáll a forgalom, az ember ott ül a sûrû benzingôzben (talán konzervál?), ha viszont nekiindul, az ember minden kanyarban erôsen megindul a kocsi nyitott oldalán át a szomszédos jármû felé, amit persze meg lehet akadályozni, csak állandó készenlét ill. er ôs karizom kell hozzá.

tuktuk

Amúgy a tuktuk ugyanúgy az ékszerközpontba, a férfiszabóhoz és még sok más hasznos boltba viszi az embert, mint a taxi, de legalább lassabban tud menni és ezért a sofôrnek soha nem olyan ambiciózusak a tervei mint egy taxisnak.

motor

Rengetegen járnak motorral. A szállás mellé járt nekünk egy félnapos városnézés (természetesen ezen is elvittek minket pár látnivalónak álcázott boltba--a taxisok késôbbi nagy bánatára), ahol a legkülönlegesebb egzotikum egy segghülye amerikai turistapár volt, akik például ilyen kérdéseket tettek föl mint: járnak-e sokan Harley Davidsonnal? Valószínûleg észlelték, hogy itt Bangkokban sokan járnak motorral, nyilván mert szeretnek motorozni (miért is járna az ember motorral, ha nem szabadidôprogramból és lifestyle choice-ból kifolyólag?) és akkor viszont miért nem Harley Davidsonnal járnak. Ebbôl a lenyûgözô társalgásból arra is fény derült, hogy hányan lehet utazni egy motoron: ahányan ráférnek. Mert igaz hogy csak ketten szabad, de pl. mindenki annyian megy, ahányan vannak a családban, mert motor sok van, rendôr meg kevés. És tényleg, elég ügyes piramisgyakorlatokat láttunk cirkuszi ló helyett motorbicikli hátán elôadva.

vizibusz

vizibusz

Aztán lehet még közlekedni a hatalmas, kicsit fenyegetôen rotyogó folyón is. Keresztben (átkelôkomp), hosszában (vizibusz), és összevissza (bércsónak), a nagyon kicsi csónaktól a nagy hajóig mindennel. Mindenféle hordalékot meg nagy ágakat sodor mag ával a szürkésbarna víz, és a furcsa szürkésszmogos fényben van valami komor és méltóságteljes a látványban. Olyan mint az egész Bangkok: úgy csúnya, hogy szép.

chao praya folyo

HOME

TOP



Frissítve: 2003-07-25
levélírás :: b&c sitemap