HOME

kis képre klikkelj

angkor 2001

romváros

Angkor (jelentése szent város, a szanszkrit nagara szóból) annak idején hatalmas virágzó város volt - a vezetônk azt állította, hogy egy idôben a világ legnagyobb városa volt: a XII. században, a birodalom fénykorában, egymillióan laktak itt. Ennek ellenére most nem igazán lehet romvárosnak nevezni, mert szinte egyik épületnél se lehet érzékelni a többi jelenlétét. Minden templom külön életet él, van amelyik egymaga is hatalmas területen áll, körülötte széles, folyónyi vizesárok, de a legtöbb egy-egy eldugott kis tisztáson áll a fák között. Némelyiket pedig egyszerûen átengedték a természetnek. Szóval nem városi a hangulat. Nehéz elképzelni, hogy itt bárki sürgött-forgott volna, tette volna a dolgát. Mégis mihez kezd az, aki mondjuk kifaragta egy 800 méter hosszú fal minden egyes négyzetcentiméterét úgy, hogy a hatalmas hadsereg minden egyes tagjának saját arckifejezése van? Vasal egy kicsit? Lemegy a boltba?

Inkább úgy hallgat minden, és közben fúj a szél, rikoltoznak a madarak a dzsungelben. Szóval hangulat az van, más sincs.

Sok itteni templomban keverednek a különbözô építészeti stílusok meg a vallások különbözô irányzatai. A fénykorszakban buddhista és hindu idôszakok váltják egymást, királyok jönnek-mennek. Kicsit átértelmezik az ábrázolt történeteket, a buddhisták beraknak a hindu szobrok mellé egy-két sajátot, de vannak templomok ahol látványosabb a változás: ahol a hinduk - ez már ismerôsebb - kalapáccsal leverték a Buddhát a falról, pont annyit, amennyi volt belôle. Öt, száz, kétszáz, mikor mennyi.

A régészek meg játsszák a kis kirakósjátékaikat.

A Bayon egy magas, sokszintes templom rengeteg toronnyal, a lépcsôfokok is magasak, hogy ne legyen olyan könnyû feljutni az éghez. A tornyokra hatalmas, titokzatosan mosolygó óriási arcokat faragtak, ezek vagy az akkori uralkodót ábrázolják vagy a bodhisattvát - a megvilágosodottat, aki az emberek iránti együttérzéstôl vezetve lemond a nirvánáról. (Ez a Mahayana buddhizmus ideálja.) Bárkit ábrázoljanak is, az biztos, hogy hihetetlenül gyönyörûek. Mind a kétszázan...

A tornyoknak mind a négy oldalára faragtak szobrot és a felsô szinteken át lehet látni az egyik torony ablaknyílásán a másikra faragott arcra, lehet nézni ahogy vonul rajta a napfény és az árnyék. Ezerféle perspektíva, mindig más színek. Jaj, nagyon szép.

A Ta Prohm valaha hatalmas kolostorkomplexum volt (több mint háromezer falu tartozott hozzá), a Bayonhoz hasonló stílusban épült, de egyszintes épületekkel, amiket folyosórendszer kötött össze. Ez egy egészen másfajta ôrület - ez az igazi Atlantisz, elsüllyedt világ, óriásfák hatalmas madárkaromszerû gyökerei szorítják és roppantják szét lassan-lassan a falakat.

A szobroknak bokor-haja nô.

Kibogozhatatlanul összenônek a növények és a kövek.

Egyszerre virágzik és rohad az egész. A belsô terekben hatalmas termeszvárak épülnek. Totális vadromantika.

HOME

TOP